EB-döntő és Educatio Kiállítás egyben!
2019 óta készültünk erre az eseményre, a kampányban rengeteg helyen voltunk, és persze sokat kellett módosítani a vírushelyzet miatt is. Tapasztalataink szerint mind a hazai, mind a külföldi szurkolók körében nagy sikert arattunk. Végig remek hangulatot teremtve próbáltunk a szurkolás mellé sportélményt nyújtani a kilátogatók számára. Nagy elismerés volt számunkra, hogy az Európai Kézilabda Szövetség kévpsielői többször meglátogattak minket és megtiszteltek érdeklődésükkel.
Céljaink továbbra is nagyratörőek, irány a női és férfi Final 4!

Kezdődik az Európa Bajnokság!

2021 a Sport For Funnál: Legyőztük a vírust!
Az új esztendőben, az elsődleges feladatunk már adott, de szeretnénk, ha utána még több ilyen megaeseményen vehetne részt az S4F csapata. Távlati céljaink között pedig a 2024-ben párizsi olimpia is szerepel!!!

Celjétől Párizsig
Következő állomásunk Franciaország, azon belül is Párizs volt. Az a hatalmas megtiszteltetés érte cégünket, hogy a Francia Kézilabda Szövetség invitált minket szponzori találkozójára. Az eseménynek a Maison du Handball adott otthont, ami a Francia Kézilabda Szövetség multifunkcionális székháza, gyakorlatilag székház, hotel, kéziakadémia és kongresszusi központ egyben.

Nyár a Sport For Funnal!
Nagyon mozgalmas nyarat tudhat maga mögött a Sport For Fun csapata, ugyanis rengeteg eseményen találkozhattatok velünk a nyár folyamán.
Az EuroHandball2022 Watch Game See More kampányában kint voltunk a labdarúgó Európa Bajnokság szurkolói zónájában a főváros közepén, a Deák téren. Jó hangulatot teremtve, a szurkolókkal együtt izgultunk a magyar csapat sikeréért.
Az EFOTT-on és a Szegedi Ifjúsági napokon is részt vettünk, így a fesztiválozók belekóstolhattak a sportélményekbe is. Élményparkunk nagy sikert aratott a Fradi családi napon is, és nem utolsó sorban a zánkai Erzsébet Táborban, ahova kétszer is ellátogattunk a nyár folyamán.
Büszkék vagyunk arra, hogy augusztus 20-án, a Sporthősök napján olimpiai bajnokainkkal együtt ünnepelhettük Magyarország nemzeti ünnepét. Találkozhattunk a tokiói olimpián résztvevő magyar csapat tagjaival, de ellátogattak hozzánk a régi idők nagy sportolói is. És ez még nem minden, hiszen voltunk a Balaton átúszáson, a Millenárison, a Magyar Derbyn és még rengeteg eseményen.

Büszkék vagyunk rá, hogy Magyarország egyik legkiválóbb szakkommentátora, Petur András elsőként próbálta ki a Speaker Boxot, és mutatja meg ezentúl mindenkinek, hogyan is kell használni! Köszönjük András!
Speaker Box a Sport For Fun-tól!
Elindult a jegyértékesítés a 2022. január 13-30-ig megrendezésre kerülő férfi kézilabda Európa-bajnokságra. Magyarország sportéletében ez egy rendkívül fontos esemény, amelyre mi is készülünk, fejlesztünk, új eszközöket hozunk létre, hogy az Euróba-bajnokságon minél szélesebb körű élményt tudjunk nyújtani. Találkozzunk egy év múlva és szurkoljunk együtt a magyar válogatottnak! Jegyek az alábbi gombra kattintva, a www.watchgamesseemore.hu oldalon vásárolhatóak.

Új élményparkunk mutatotkozott be, elsőként az Átrium Park nagyszerű környezete adott helyszínt. Állomásainkat kifejezetten úgy alakítottuk ki, hogy a vállalati élet mindennapjait színesítse meg, irodaházi dolgozók taláhassanak örömet a mozgásban. Büszkék vagyunk rá, hogy a 2022-es Európa-bajnokság kampányába is bekerült standunk. Íme egy rövid, hangulatos videó vállalati csomagunkról.